Amikor kiszálltak a hajóból, azonnal felismerték őt (Márk 6:54)

Az “ismer” szó sok dolgot jelenthet, egészen az “érzékelés az érzékszervekkel, vagy az elmével”  jelentéstől a sokkal mélyebb “alapos megtapasztalás” jelentésig. A megismerés továbbá nem pusztán intellektuális, hanem személyes, intim megismerés is. Jézus az örök életet úgy határozza meg, mint az Atya megismerését Ő általa. Az örök élet egy intim, személyes kapcsolat Istennel az Atyával és Jézussal a Fiúval. Erről az intimitásról szól az üdvösség.

A bűnök bocsánata nem volt az üdvösség célja, az eszközt jelentette csupán a cél eléréséhez, ami az Atyával való intimitás volt. Jézus meghalt, hogy megvásárolja bűneinkre a megbocsájtást, mivel a meg nem bocsájtott bűnök távol tartanak az Atyával való közeli kapcsolattól. A bűn akadályként állt Isten és közöttünk. Jézusnak foglalkoznia kellett vele. Aki az üdvösséget pusztán a bűnbocsánatra és a mennybe való menetelre szűkíti, az elmulasztja az Istennel való örök élet lényegét.

Az Írás az üdvösséget úgy mutatja be, mint egy utat, ahogy a bűnös emberek békességre és harmóniára jutnak Istennel. Ehelyett, az emberek gyakran úgy írják le, mint az élet problémáiból való menekülést, végül pedig a pokol elkerülését. Lehetséges újjászületni ezzel a gondolkodással is. Azok az emberek, akik ezzel a szemlélettel rendelkeznek az Urat csak úgy látják, mint aki segít átjutni nekik a kríziseken. Sohasem lépnek be abba a naponkénti örömbe, amit az Ő intim megismerése jelent.

Jézus azért halt meg értünk, mert szeretett (János 3:16) – ez a szeretet pedig a velünk való intim kapcsolatra vágyott. A legtöbb nem hívő ember annyira el van foglalva a “földi poklával”, hogy egyszerűen nincs ideje foglalkozni az örökkévaló jövőjével.  A legvalószínűbb, hogy a vallás kínálta táplálékot fogyasztották és nem voltak megelégedve a világ által kínáltakkal sem. El kell mondanunk a számukra, hogy csak az Atyával való intim kapcsolat képes azt biztosítani számukra, amire szükségük van ebben az életben és az elkövetkezendőben is.