Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erõs, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr. (Jer 9,22-23)

Pál írja: Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívõnek üdvösségére. (Róm 1,16)

Olvasmányok: Ézs 32,1-8 és Jób 38,1-21

Október 29.

"Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívõnek üdvösségére, elõször a zsidóknak, majd pedig a görögöknek." (Róm 1,16)

"Adós vagyok!" - mondja Pál apostol saját magáról. Érdekes módon nem azt állítja, hogy Krisztus felé adós, hanem görögöknek, barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak. Az adósság érzése sokaknak szorítja el a torkát, hiszen az áruhiteltõl az autó- és lakáshitelig milliók vannak eladósodva. Egyesek kényszerbõl külföldre mennek dolgozni, hogy ki tudják fizetni adósságukat, mások összeszorított ajkakkal dolgoznak, sokszor több munkahelyen is egyszerre. Amikor reggel a tükörbe néznek, azt látják: adós vagyok!
Pál azt teszi, amit minden becsületes adós: megpróbálja törleszteni a részleteket. Legyen zsidó vagy görög, legyen római vagy barbár, legyen tudós vagy tudatlan, Pál mindenkinek hirdeti a bûnök bocsánatát. Krisztus megváltotta õt, amiért Pál élete minden napján hálát ad, és minden feladatot teljes erõbedobással végez, amelyet Krisztus rábíz. Mesterének más módon nem tud törleszteni, ezért fordul az emberek felé.
Nem törõdik a veszéllyel, hanem beleveti magát a feladatokba, és végzi a rábízott szolgálatot. Nem törõdik azzal sem, hogy egyesek csak úgy megveregetik a vállát, mint a bolondnak, hogy: "Majd meghallgatunk errõl máskor is." Õ nem szégyelli az evangéliumot, hanem dacolva a veszéllyel és azzal a reális lehetõséggel, hogy egyesek számára õ csak a falu bolondja marad.
Manapság vajon merünk-e hitvallást tenni az emberek elõtt? Vajon nem inkább a félelemnek adunk helyet? Félünk, hogy kinevetnek minket, elkönyvelnek bolondként vagy vallási fanatikusként? Hogy fordulhat elõ Krisztus követõjénél az, hogy esetenként a velünk egy irodában dolgozók is tátott szájjal állnak meg, ha néhány év után - véletlenül - kiderül, hogy templomba járunk? Ennek nem kellene messzirõl lerínia rólunk? Nem kellene már az elsõ közös pillanatokban kiderülnie szavainkból, hozzáállásunkból, hogy kihez tartozunk? Vajon megfeledkeztünk arról, hogy mi is adósok vagyunk, és ez az egyetlen módja annak, hogy az adósságunkat törlesszük?

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.