Egészen kimerülsz a tervezgetésben. (Ézs 47,13a)

Jézus megkérdezte a tanítványoktól: Mirõl vitatkoztatok útközben? Õk azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. (Mk 9,33-34)

Olvasmányok: Mt 18,21-35 és Fil 1,3-11

Lekció:Mt 18,21-35 Mik 6,6-8

Igehirdetési ige:Fil 1,3-11

November 1.

"Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tõlük: Mirõl vitatkoztatok útközben? Õk azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb." (Mk 9,33-34)

Vitatkozás. Ezt olyan jól tudjuk! Hangoztatjuk, hogy nekünk van igazunk. Miénk az utolsó szó. Ha pedig mégsem, akkor megsértõdve, lehorgasztott fejjel járunk-kelünk az emberek között. Veszítettünk, szégyen és gyalázat! Ebben élünk. Egyáltalán miért támad veszekedés közöttünk? Nem azért-e, mert többnek, jobbnak, szebbnek képzeljük magunkat, mint a másik, és magasabbra helyezzük magunkat? Sajnos még a családban, az egyházban, a gyülekezetben is! Döbbenetes. Ám sokszor éppen gyengeségünket szeretnénk eltakarni nagyhangú vitatkozásainkkal. A belsõ bizonytalanságot próbáljuk kompenzálni valahogyan.
Vita pedig ott van, ahonnan hiányzik Jézus (Mk 9,14-16). Ott, ahol már kívülrõl is úgy kellene illatoznia a békességnek és a szeretetnek, hogy mások is vágyakozzanak odajönni, éppen ott van a sok békétlenség, vádaskodás, nyugtalanság. Ilyen hadszíntérré és küzdelemmé tettük az életet? Valóban ez lenne a dolgunk? Semmiképpen! A hadszíntérnek bennünk kell lennie! Isten küzd bennünk és értünk, mi pedig éppen ellene vívjuk legnagyobb küzdelmünket. Nem békélünk meg vele, ágálunk ellene, ellenkezünk akaratával. Közben pedig kényszeresen bizonygatjuk, hogy nem is vagyunk olyan rossz emberek... Végsõ soron az énünk tartja magát. És ez a bizonygatás késztet minket vitatkozásra másokkal is. Mert belül nincs békesség. Nem tudjuk, hogy Isten mit végzett el értünk Jézus Krisztusban. Nem tudjuk, hogy naponta megújul rajtunk Isten szeretete. Nem látjuk, hogy Jézusban mindenünk megvan! Rajta keresztül Isten minden mást is megadott nekünk, amire szükségünk van. Így tanít Luther is a Kis kátéban, a Miatyánk magyarázatában. Gondoljuk végig, hogyan szabadított meg bennünket Isten énünk fogságából! Fogadjuk el, hogy Jézus helyet készített nekünk a színrõl színre látás országában. Ennek tükrében szánalmassá válik minden vitatkozásunk, kardoskodásunk, kényszeres önigazolásunk. Hiszen Isten igazsága mellett a miénk úgyis csak szertefoszlik. Jézus nem vitatkozott. Jézus gyõzött! A kereszten is, bennünk is!

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.