Az emberek igaz uralkodója, az istenfélõ uralkodó olyan, mint a fölkelõ nap reggeli fénye. (2Sám 23,3-4a)

Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek õrizõivé tett titeket a Szentlélek. (ApCsel 20,28)

Olvasmányok: 1Kor 2,11-16 és Mk 2,18-22

Azt tartjuk, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
Római levél 3, 28.

Tudnivaló, hogy az egész szentírás kétfajta igére oszlik. Egyik a parancsolat, vagyis az Isten törvénye, másik az ígéret, vagyis az evangéliom. A parancsolat sokféle jócselekedetet javall és ír elénk, de azok ezzel még nem tevõdnek meg. Jófelé utasít, ámde nem segít. Kioktat, hogy mi a teendõ, de erõt hozzá nem ad. Nem is egyéb a rendeltetése, hanem, hogy az ember meglássa benne jóra való tehetetlenségét s megtanuljon önmagára nézve kétségbe esni.
Mikor így az ember a parancsolatokból a maga tehetetlenségét megtanulta s azon gyötrõdik, hogy miként tegyen eleget a törvénynek (mert vagy betölti a törvényt, vagy el kell kárhoznia), akkor törik össze igazában s válik semmivé a maga szemében. Önmagában többé semmit sem talál, amivel megigazulhatna. Ekkor jön aztán a másik ige, az Isten jótetszõ ígérete s ezt mondja: Akarod betölteni a parancsolatokat, gonosz vágyaidtól, bûnödtõl akarsz megszabadulni, ahogy a törvény szorgalmazza és követeli? Íme nézd: higyj a Krisztusban! Benne odaígérek minden kegyelmet, igazságot, békességet, szabadságot. Ha hiszel, úgy mindez máris a tiéd. Ha nem hiszel: elestél tõle. Mert összesítve mindent a hitben helyeztem el, hogy akinek hite van; mindene legyen, akinek pedig nincs hite, semmije se legyen!

Ne reszkess immár én lelkem,
Keresd Krisztus érdemét.
Mely vígasztal az életben
S az ítéletben megvéd.
Hiszem, érzem, én Megváltóm,
Te vagy üdvöm boldogságom,
Bûnömért megfizettél.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.