A többi nép is csatlakozik az Úrhoz azon a napon, és az õ népévé lesznek. (Zak 2,15a)

Mindenkinek ugyanaz az Ura, és õ bõkezû mindazokhoz, akik segítségül hívják õt. (Róm 10,12b)

Olvasmányok: Jn 13,31-35 és Mt 17,1-13

Szeptember 11.

"Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és õ bõkezû mindenkihez, aki segítségül hívja." (Róm 10,12)

Különleges ez a nap. Terrortámadások sokkoló képei, hírei 2001-bõl. Azóta ismét háborúban áll az USA. Szövetségében mi, magyarok is részt veszünk békefenntartásban, újjáépítésben. Tábori lelkészként magam is szolgáltam fél évig Afganisztánban. Osztottam úrvacsorát amerikai katonáknak is. Közülük egy rövidesen súlyos sérülést szenvedett. Járõr társával együtt imádkoztunk a felépüléséért.
Mélységes a szegénység Afganisztánban az európai színvonalhoz képest. Ezt tudva, éppen ezen a napon könnyen megkérdõjelezhetnénk igénk igazságát. Nincs különbség nép és nép között? Ország és ország között? Földrész és földrész között? Valóban bõkezû Isten mindenkihez? Van-e, lesz-e társadalmi, gazdasági igazságosság?
Pál apostol itt nem egy igazságos elosztó rendszerrõl beszél, amely figyelmen kívül hagyna minden egyéni, területi vagy közösségi adottságot. Van különbség. Van görög kultúra és van zsidó. És van iszlám és buddhista. Van afrikai, van ázsiai, van európai, dél-amerikai, óceániai, és lehetne még hosszan sorolni.
Hol van az egység? Hol tûnik el a különbség? Ott, abban, hogy Isten az Ura minden népnek, nemzetnek, egyénnek. Ez azt is jelenti, hogy õ egyedi, különleges közösségi utakat ad. Bõkezûsége megmutatkozik a különbözõségekben is. Különleges adottságokban: nyelv, kultúra, történelem. Bõkezûsége megmutatkozik abban is, hogy milyen eltérõen gondoskodik népek élelmezésérõl. Keveset ismerünk és használunk ezekbõl! Más és más konyha, szokások, hasznosított ismeretek.
A különbségek ott és abban tûnnek el igazán, amikor segítségül hívja valaki Istent mint az Urat. Aki megtapasztalta a kicsiért való hálaadás útján, hogy Isten milyen bõkezû, az képes másokat is gazdagítani.
Aki pedig nem tud így Istentõl kérni, az csak vágyaiban, elégedetlenségében bõvölködik. Szívében haragot forral. Igazságtalanságot kiált és követelõzik. Pedig Isten hozzá is közel van. De a kérni nem tudó büszke csak jogot formál. "...nekem a kérés nagy szégyen, / adjon ugyis, ha nem kérem" - mondja Nagy László Adjon az Isten címû versében. Szégyenné lett kérni, mert akkor el kell ismerni, hogy õ az Úr. Weöres Sándor is felismerte a bennünk lakó õsbûnt, a kígyó által megigézett büszke emberét: "olyanná lesztek, mint Isten". "Nyársat nyeltem én, / Derekam kemény: / Mért nem szabad súlyod alatt / Meghajolnom, Istenem?"
Ezen a napon különösképpen is tanulnunk kell, hogy Isten nem haragunkat, elégedetlenségünket, egymástól való elhatárolódásunkat akarja. Nem ellenségeskedést. Nem pusztulást. Hanem hogy mindenki megismerje az õ bõkezûségét. Kérjetek! Imádkozzatok! Békességgel, türelemmel, megbocsátással, Istenben mint mindenek Urában való bizalommal. Elégedettség, megelégítettség honnan jõ a nyugtalan, békétlen világba, emberszívekbe? Igénkben ott a válasz.
"Te, aki annyi mindent adtál már nékünk, / Kérünk adj még hálás szívet is."

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.