„Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg.” Jer. 51: 9

Babilon a saját erejében bízó hatalom, aki biztos benne, hogy nagyhatalmi sikereit csakis magának köszönheti, mivel erős falakkal és védelmi vonallal körülvett város volt, fegyverei, harci eszközei a kor legmodernebbjei közé tartozott.  A várfal egyes szakaszain háromszoros vonal védte a várost, ezeknek hossza megközelítette a 20 kilométert. Mindez azonban nem segít, ha Babilon megerősíti is erős magaslatát, az Úr hatalmasabb és erősebb minden várfalnál. Büszkesége és gőgje nem engedte tudatosítani, hogy mindez azért van, mert Isten tervének nagy megvalósítása érdekében eszközként használja őket. Vannak keresztyének, akik úgyszintén a maguk erejében bíznak, és nem értik meg egy egész életen keresztül sem, hogy Isten kezében mi is csak eszközök lehetünk. Ő az, aki megakar gyógyítani ezen lelki betegségekből, de olykor úgy érzi az ember, hogy késő, és felkiált: Uram! Miért nem léptél hamarabb! Miért nem ébresztettél rá korábban, hogy tetteim rosszak! Miért nem helyezted kezed reám korábban, hogy még többet segítsek, még többet tudjak jót tenni! Kedves testvérem! Sohasem késő! Saul bizonyára nem volt túlságosan fiatal akkor, amikor ráébredt, hogy Jézus ott Damaszkus határában, nem büntetni, hanem gyógyítani akarja. Lehet, hogy szívében megfogalmazódott az előbbi gondolat, de nem mondta ki, hanem mint Isten apostola élete hátralevő részét teljesen az egyháznak, a missziónak szentelte. Az adventi várakozás is erről szól. Isten gyógyulási lehetőséget küld minden nap Igéjén keresztül, mosni és tisztítani akarja lelkünket, hogy a nagy elszámolás napján kimondhassa: Gyermekem gyógyítottalak és meggyógyultál, láttam a gyógyítás gyümölcseit, amelyek életedből fakadtak, jöjj az én örökségembe! Ámen!

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek